MENÜ

Dorcii Weboldala.
A legjobb idézetek egy helyen.

~Az élet egy bonyolult valami, ezt már rég megtanultam.

 

~Rossz úton jár az, aki álmokból épít várat, s közben elfelejt élni.

 

~Élni csak merészet lehet, másképp nem érdemes.

 

~Az élet sohasem igazságos, és talán a legtöbb emberre nézve jó, hogy nem az.

 

~Csak akkor igazán élet az élet, ha teljes.

 

~Élni annyi, mint azt érezni, hogy egészen azzá leszünk, amivé lehetünk.

 

~Az élet egy óriási tapéta. Az egyén pedig nem más, csak jelentéktelen kis vonás a hatalmas és csodálatos mintában.

 

~Az élet nem olyan, hogy panaszkodnunk kellene, amikor számunkra vagy egy szerettünk számára eljön a vég. Inkább elégedetten tekintsünk vissza a végén, ha bátran és tisztességesen végigcsináltuk.

 

~Fura egy helyzetünk van itt, e földön. Csak rövid látogatásra érkeztünk, és nem tudjuk, miért, bár néha azért mintha sejtenénk a célt.

 

~Ha boldog életet akarsz élni, egy célra figyelj, ne az emberekre, és ne is a körülötted lévő tárgyakra.Az elsősorban személyes vágyak kielégítésére irányuló életvitel előbb-utóbb mindig keserű csalódáshoz vezet.

 

~Élj úgy, hogy soha ne szégyelld, ha a világ megtudja, mit teszel, mit mondasz. Még akkor is, ha nem igaz, amit a világ megtudott.

 

~Ha boldog életet akarsz élni, egy célra figyelj, ne az emberekre, és ne is a körülötted lévő tárgyakra.Az elsősorban személyes vágyak kielégítésére irányuló életvitel előbb-utóbb mindig keserű csalódáshoz vezet.

 

~Nem a képességeink mutatják meg, hogy kik vagyunk, hanem a döntéseink.

 

~Ez az egyetlen életed van. Ha egy utcahosszúságú “miért nem tettem meg azt, amit szerettem volna” listával fognak eltemetni, az semmi mást nem jelent, mint hogy NEM TETTED MEG, amit lehetett volna.

 

~Minden élet telis-tele van illúziókkal, valószínűleg azért, mert a valóság elviselhetetlennek tűnik számunkra.

 

~Az ember úgy változtathatja meg életét, hogy megváltoztatja gondolkodását.

 

Szavazás

Hogy tetszik az oldal?
Nagyon jó.
Nem olyan rossz.
Szörnyű.
Rossz.
Asztali nézet